A Széchenyi Társaság 1987-ben alakult meg, sokéves küzdelem eredményeképpen.
A Széchenyi Társaság célja, hogy névadójának örökségét alapul véve, felekezetre, világnézetre és pártállásra tekintet nélkül munkálkodjék Magyarország, a nemzet felemelkedéséért, szellemi erkölcsi és anyagi gyarapodásáért, mindenkor szem előtt tartva az egyetemes magyarság érdekeit.
Célja megvalósítása érdekében előadásokat, ankétokat szervez; kiadványokat tesz közzé és művészi alkotások létrejöttét segíti; túrákat szervez és ajánl Széchenyi életének, működésének színhelyeire; alapítványokat kezdeményez, tudományos és irodalmi pályázatokat hirdet; részt vesz feladatainak megvalósítását szolgáló gazdasági tevékenységekben.
A Társaság tagja lehet minden magyar és külföldi állampolgár, aki a Társaság céljaival egyetért és aktív részvételre hajlandó.
A Társaság eddigi működése során számtalan, főleg gazdasági kérdésben nyilvánította véleményét és jelen pillanatban is aktívan igyekszik befolyásolni a gazdasági és társadalmi folyamatokat.
Jeles ünnepe a Társaságnak minden év szeptember 21.-e, gróf Széchenyi István születésének napja. Ezen a napon megkoszorúzza a Gróf Magyar Tudományos Akadémia előtti szobrát és ezt követően az Akadémia Dísztermében emlékülést szervez. Itt kerül átadásra a Széchenyi Társaság Díja. A koszorúzási ünnepségen és az emlékülésen részt vesznek a Széchenyi által alapított intézmények vezetői, a Család, valamint számos társadalmi szervezet és oktatási intézmény.
A Társaság eddig 29 helyen állított fel Széchenyi emléktáblát, domborművet vagy mellszobrot a Kárpát-medence különböző városaiban. Jelen pillanatban azon dolgozunk, hogy Pozsonyban is méltó Széchenyi emléktábla lehessen.
A Társaság működése alatt több könyvet jelentetett meg, többek között-legutóbb- magyar költők 116 versből álló antológiáját gróf Széchenyi Istvánról írott verseket.
Különös hangsúlyt ad a Széchenyi nevét viselő oktatási intézményekkel fennálló kapcsolatainak.
A Társaság nem tűz maga elé politikai programot. Közművelődésügyi és tudományos társaságként, a politikai változásokra érzékenyen kíván továbbra is tevékenykedni.
A Széchenyi Társaság hív és vár mindenkit, hogy tapasztalatait a Társaságéval kiegészítve, vele egy erőt képviseljen, egy célt, a magyarság érdekét szolgálja.